Az Év civil szervezete 2017

Nyomtatás

Szombathely Megyei Jogú Város által alapított "Év Civil Szervezete-díj" adományozható annak a szombathelyi székhelyű egyesületnek, vagy alapítványnak, amely legalább 5 éven keresztül aktívan, eredményesen működött Szombathely városában, és Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatával való együttműködése, önkéntességben való részvétele kiemelkedő. A díjat évente két civil szervezet kaphatja. A díjat 2017-ben a Szombathelyi Szépítő Egyesület kapta. A díjak átadására ünnepélyes keretek között, 2017. november 11-én a Szent Márton Gálán került sor.

A Szombathelyi Szépítő Egyesület 1885-ben 74 alapító és 124 rendes taggal alakult meg, Szombathely legrégibb egyesülete. Első tervei között a fásítási program szerepelt. Éhen Gyula polgármestersége alatt elkészült az Ezredévi park, a Szent István park fásítása, emellett utak fákkal való szegélyezését végezték el. Már 1910-ben elindították a „Virágos Szombathely” mozgalmat. 1935-ben megépítették az Oladi Kilátótornyot. A II. Világháború utáni hanyatlást követően 1968-ban a Szépítő Egyesület megújult. 1981-ben első ízben rendezték meg a Város- és Faluvédő, szépítő egyesületek országos találkozóját, amely azóta hagyománnyá vált. A Szombathelyen útjára indított rendezvényt 2017-ben már 36. alkalommal rendezték meg Gyöngyösön. 1985-ben a 100 éves évfordulóra felújították az Oladi Kilátót. 1970 és 2015 között számos emléktáblát, valamint egy emlékművet is készíttetett az egyesület. Elkötelezettek a szombathelyi Szent Márton temetőben nyugvó híres szombathelyi polgárok és az egyesület életében jelentős szerepet betöltő emberek sírjainak rendbetétele mellett. 2015-ben ünnepelték az alapítás 130 éves évfordulóját. Ugyanebben az évben az egyesület a városvédelem iránt elhivatott 12 fős ifjúsági tagozata felújította az Oladi Kilátó lábazatát és alsó szintjét, ahol a kilátó történetét feldolgozva kiállítást rendeztek. 2016-ban az egyesület koordinálása mellett újultak meg a VAOSZ-udvarban található installációk. 2017-ben Holper Ambrus emlékkonferenciát szerveztek, emlékfát és emléktáblát is avattak tiszteletére. Évente többször szednek szemetet a város különböző pontjain, rendeznek virágvásárt, rajzversenyt, ifjúsági nyári tábort. Kezdeményezésükre 2017-ben Szombathely adott otthont a 25. Országos Ifjúsági Örökségvédő Tábornak. 2018-ban a 37. Országos Találkozónak és Szakmai Konferenciának ismét Szombathely ad otthont.